Megszületett Dobó Kata első gyermeke. A kislány állítólag egy budai kórházban látta meg a napvilágot a tegnapi nap folyamán.
A baba két héttel korábban érkezett a vártnál, de ő és az édasanya is jól vannak. A kórházat pár nap múlva már el is hagyhatják.
A pici egyébként születésnapi ajándéknak is tekinthető, a színésznő ugyanis február 25-én, szombaton lesz 38 éves.
Dobó Kata nagy álma teljesedett be azzal, hogy anyává vált, már 11 évvel ezelőtt is arról nyilatkozott, mennyire szeretne egy gyereket.
- Nem szeretnék későn szülni. Nagyon fontos, hogy édesanya legyek, szerintem ez a női élet célja. Három csintalan srácot szeretnék. Néha elérzékenyülök, amikor kisbabát látok, és azt mondom, minden mindegy, csak gyerekem legye - mondta már akkor.

Rátalált a szerelem
A sztár korán férjhez ment, a baba azonban sokáig váratott magára. A frigy hamar válással végződött, majd évekig Andy Vajnával élt Los Angelesben, ám családot a producerrel sem alapított.
Miután Vajnával elváltak útjaik, visszaköltözött Magyarországra és a békéscsabai a Jókai Színházban megismerte élete párját, Gulyás Leventét. A színház zenei igazgatója akkor még nős volt, feleségétől született két gyermeke is. Emiatt sokan nézték rossz szemmel a kapcsolatot, de az idő a szerelmeseket igazolta.
(femina.hu)
(a szarkák együtt örülnek az ex-pocaklakó szüleivel, gratulálunk!!!)
